Csakhát van egy bökkenő: mi magyarok úgy általában véve nem szeretjük, ha valaki megpróbál kiemelkedni a tömegből, és sikeres lesz valamiben. Teljesen mindegy, hogy miben, nekünk egyszerűen muszáj leszólni, kritizálni, stb. Nem véletlen, hogy kis hazánk Nobel-díjasai közül a legtöbben már külföldön élve kapta meg a világhírű elismerést. Na igen, mert ott támogatták és elismerték őket, nem úgy, mint itt.
Természetesen Nemes Jeles László is így járt: többek között azt rótták fel neki, hogy miután Párizsban él nagyon sok éve, ezért ő ne tartsa magát magyarnak és ne vágyjon magyar elismerésre se, mert nincs joga hozzá.
Sokan viszont a film témájába kötöttek bele, ugyanis a rendező a német koncentrációs táborok (jobban mondva csak egy tábor, azaz Auschwitz) világát mutatja be a nézőknek. Sajnos, sokan ebben csak azt látják, hogy a köcsög zsidók már megint ebből akarnak megélni, és hogy ez az egész milyen kurva unalmas már. Ők úgy gondolják, hogy el kéne már végre felejteni ezt az egészet.
Nos, ez nem olyan, hogy csak úgy simán el lehetne felejteni, ugyanis embermilliók előre kitervelt és szisztematikus legyilkolásáról volt szó, csak mert rossz oldalon álltak. Ez persze nem volt ritkaság a történelemben, hiszen erről szól lényegében az egész államvezetés, de ennyire tudatosan megtervezve, és ilyen kurva jó propagandával csakis Adolf Hitler csinálhatta. A náci politika gyakorlatilag mindenkit meghülyített, és csak a Führer legközelebbi munkatársai tudtak a vezér valódi terveiről. A többiek mind elhitték, hogy nem ölik meg a zsidókat, csak táboroztatják őket, és hogy mindez egy erős Németország kiépítése érdekében történik.,
Hitler rendszere megbukott, de amit elkövetett több millió ember ellen, az megbocsáthatatlan, és nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni. Nem véletlenül van a holokauszt témájú alkotásoknak olyan komoly közönsége, teljesen mindegy, hogy a túlélők élményeiről, vagy kitalált művekről van szó.
Nemes Jeles László filmje azonban nem a túlélésről szól, és nem is egy történelmi mozi, ahol minden jóra fordul,, és a zsidóüldözés csak a történet része.
A film témája ugyanis teljes egészében az auschwitzi haláltáborban játszódik, és azt mutatja be, hogyan ölhették meg ezeket az embereket anno. Emiatt a film sokkal ijesztőbb, nyomasztóbb, mint bármelyik akció-vagy horror, hiszen olyan eseményeket dolgoz fel egy játékfilm formájában, amelyek valaha megtörténtek, míg egy horror például csak egy mese. A nyomasztó hangulatot felerősíti az is, hogy rendezőnek sikerült egy kiváló főszereplőt találnia a jellegzetesen beszédes arcú Röhrig Gézát, akinek az eredetileg is kifejező arcát remekül elmaszkírozták, illetve a korabeli ruha is erősíti a fílinget, hogy miféle filmre is számítson a néző.
Mint említettem játékfilmről van szó, azaz egy valóságon alapuló, de mégis kitalált történetet láthatnak azok, akik megnézik a filmet, ennek ellenére a rendező célja mégsem a szórakoztatás, hanem inkább egy másfajta szemlélet közlése a nézőkkel. Persze ezt megtehette volna dokumentumfilm formájában is, de akkor nem lett volna ekkora nézettsége/sikere.
Nos, lássuk, mi a valóság: a náci haláltáborokban megölt emberek maradványait el kellett takarítani, hogy az újabb transzport érkezésekor azt a látszatot keltsék: az emberek egy fürdőbe mennek. Csak az volt ebben a csavar, hogy a zuhanycsőnek álcázott szerkezetekből mérges gázokat fújtak a meztelen emberekre, akik ettől megfulladtak. Utánuk érkezett a takarítóbrigád, az ún: Sonderkommando, akik rendet csináltak. Érdekes módon ez a csapat szintén foglyokból állt, ámde a mocskos melóért cserébe jobb körülmények között élhettek. A hátránya viszont az volt, hogy mivel tisztában voltak a Führer valódi terveivel, nem élhettek sokáig, vagyis kivégezték őket. Az már csak külön ráadás, hogy ezzel a brigád tagjai is tisztában voltak, tehát tudták, hogyan fognak meghalni.
Csakhogy egy idő után fellázadtak Auschwitzban és fogvatartóikra támadtak. A lázadást persze leverték két nap alatt, de ez mégis figyelmeztetés volt a Führer számára, hogy valamit nagyon nem jól csinál.
A Saul fia is ennek a lázadásnak az idején játszódik, de Saul, a Sonderkommando egyik tagja kitalált személy, aki az egyik halottban felismerni véli a fiát, és szeretné tisztességesen eltemetni. Erre ugyanis nem volt mód, hiszen a testeket tömegsírokban temették el, tehát még a végtisztességet sem kaphatták meg, de Hitler szerint meg sem érdemelték. Ezek után érthető, mekkora meglepetést kelt Saul szándéka, ami azt jelenti, hogy az emberség még ezen a mocsok, legalja helyen sem halt ki az emberekből. Nos, ennyi a film története röviden, de a mondanivalója sokkal széleskörűbb, bár a tanulságát röviden összefoglalhatom: mindig van remény és mindig van emberség még a legszarabb körülmények között is.
Miután az alkotás komoly nemzetközi elismeréseket kapott, beleértve az Oscart is, várható volt, hogy hamarosan valamilyen könyv is megjelenik majd a filmről. Nos, nem is kellett csalódnom: Váradi Júlia könyve nemrég jelent meg, és azt mutatja be, hogyan készült a film a kezdetektől egészen a végig. A kötet anyagán nem kellett olyan sokat dolgozni, hiszen a benne található beszélgetések már elhangzottak anno a szerző Dobszerda című műsorában, a Klubrádióban. Miután én már vagy tíz éve nem hallgatok rádiót, ezért ez újdonság nekem. Mindenesetre a szerző kulturális újságíróként, dolgozik, és nem egy firkász, ezért kifejezetten élvezetes beszélgetéseket olvashattam egybeszerkesztve ebben a kötetben, ahol a rendezőn kívül megszólal még az operatőr, a díszletes, a hangmester, a főszereplő, a történész szakértő, a producer, és a Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is. Mindez azért is jó, mert így többféle szemszögből is megismerjük a munkálatokat, ezen kívül további érdekes részleteket tudunk meg a történelemből, amit mondjuk még én sem ismertem történelem szakos diplomával. Kiderül, hogy a filmesek egy bizonyos Dr. Nyiszli Miklós nevű orvos naplója alapján dolgoztak, aki szintén ennek a Sonderkommando-nak a tagja volt, ráadásul Dr: Mengele segítője is. Neki mázlija volt, hogy túlélte mindezt, de utána igen komoly teherrel kellett együtt élnie, ugyanis nem hiszem, hogy olyan könnyű lehetett feldolgozni azt, hogy emberek kiirtásában segédkezett. Egyáltalán ki lehet ezt bírni ép elmével? Hát, nem hiszem. A könyv az ő naplójából közöl részleteket a beszélgetések között, amelyek kellőképpen borzalmasak még ennyi idő távlatából is.
Igazából magáról a könyvről olyan rettenetesen sokat nem lehet írni, sokkal inkább a filmről, hiszen az alapján íródott. Amúgy is egy összeszerkesztett interjúkötetről van szó, amellyel kevesebb munka jár, mintha most kellett volna megírni. A beszélgetéseken és a naplórészleteken kívül a könyv fotóanyaga is érdekes: a képek egy része a forgatáson készült, míg a többi eredeti dokumentumfotó.
Említettem feljebb, hogy sokan negatív véleményt írtak a magyar Oscar-díj kapcsán: szerencsére nem mindenki reagált így, mert nagyon sokan gratuláltak,illetve örömmel fogadták a hírt, mint ahogy én is. Azóta pedig a rendező, Nemes Jeles László már a Kossuth-díjat is megkapta.
A könyvet kiadta a Kossuth Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése