2013. február 20., szerda

Szalai Vivien: Stohl őszintén - a színész önéletrajza

Az utóbbi időkben két könyv is megjelent Stohlról: ez az egyik, illetve a Magyar börtönpokol a másik. Érdekes, hogy mind a kettőt az újságíró Szalai Vivien jegyzi.
Apropó börtön: ez a könyv egészen Stohl börtönbe vonulásáig meséli el a színész életét, de arról, hogy mi is történt vele a börtönben már a másik könyv beszél.
Azt, hogy miért ítélték börtönre a színészt gyakorlatilag az összes bulvárlap megírta, mint ahogy a magánéletét is kivesézték, de miután azt RTL Klub-ban műsort vezetett, ez nem is csoda: celeb lett belőle, márpedig a celebekről írnak sokat, olyat is ami sokszor nem igaz. Ezek miatt a cikkek miatt, illetve a műsorvezetési stílusa miatt is sokan nem kedvelték a színészt, többek között én sem.
Ez a könyv azzal a céllal íródott, hogy Stohl elmesélje az igazat, na meg azért is, hogy köztudatban maradjon a neve, beszéljenek róla. Meg gondolom valami pénzügyi juttatás is járt hozzá.
A színész azt állítja ebben a könyvben, hogy számára nagyon fontos, hogy szeressék, ezért is beszél magáról ennyire őszintén.
Sajnos, ezzel pont az ellenkező hatást éri el, legalábbis nálam mindenképpen, mert én eddig sem kedveltem Stohl Andrást,  a könyv olvasása közben egyszerűen megutáltam azért, ahogyan éli az életét.
A színész szeretne nagyon macsónak, férfiasnak látszani nemcsak a szerepeiben, hanem az életben is, de engem valahogy nem tudott meggyőzni. Akármennyire határozottnak, pörgősnek, nőfalónak tűnik, valahogy mégiscsak egy felelőtlen kamaszgyerek marad, pedig 3 lány édesapja.
A könyvben többször is elismétli, hogy ő mennyire sajnálja, hogy ennyire fájdalmat okozott a családjának, de ettől még nem jönnek rendbe a dolgai.
Ami nálam külön rossz pont, hogy Stohl vadászik, azaz állatokat gyilkol. Mindezt nem azért teszi, mert csak így kajához jutni. Egy fenét! Neki, meg a többi pénzeszsák számára, a vadászat csak szórakozás, amolyan úri sport. Még ha azért vadászna, mert éhes, az még hagyján, mert azt muszáj, de ez...
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani Stohlról az, hogy senkiről nincs egy rossz szava sem, ő nem haragszik senkire, még az édesapjára sem, aki sokszor veréssel fegyelmezte. Ugyanakkor a volt barátnőire, illetve a feleségére, meg a többi celebre sem neheztel, pedig - mint ahogy azt Stohl elmondja - voltak azért necces pillanatok nem kevés. Szóval  ez nem egy beszólogatós botránykönyv lett szerencsére.
A színész amúgy semmit sem hagy ki a könyvből: tehát mesél a gyerekkoráról, a csajozásokról, a színészi pályája kezdetétől, illetve arról, hogyan került az RTL Klubba, de őszintén elmondja azt is, hogy mi okozta a válását, továbbá beszél a Survivor-os Tündével való viszonyáról és Ancsikáról, a mostani társáról is.
A baleset, ami miatt a börtönbe került,már csak a könyv végén szerepel.
Némi extra, hogy a szerző a könyv legvégén megszólaltatta Stohl jelenlegi társát, Ancsikát, illetve a színész egyik lányát is, amit szerintem nem kellett volna. Na, de szükség volt erre is a művészúr fényezéséhez.
Kiadja az Alexandra Kiadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése